
Törteli Eszter
Törteli Eszter vagyok, Kiskunfélegyháza mellett egy kis tanyán nevelkedtem.
Tanulmányaimat helyben kezdtem el, majd a Rendőrtiszti Főiskolán szereztem két diplomát, bűnügyi szaknyomozó és okleveles rendészeti vezető lettem.
Ezt követően coach, pszichológiai konzulens, grafológus, gyermek-és ifjúsági coach végzettségeket szereztem.
Tizenhat éven át rendőrként dolgoztam. Kezdetben rendkívüli halálesetekkel, öngyilkosokkal és emberölések áldozataival dolgoztam nyomozóként, később bűnügyi helyszínelőként.
Munkám során megismertem a gonoszság ezer arcát, találkoztam a legkegyetlenebb szadista, pszichopata gyilkosokkal, és a kihallgatások során az volt a feladatom, hogy ezeket az embereket megtörjem lelkileg, hogy beismerő vallomást tegyenek.
Mindig is ott motoszkált bennem, hogy a családon belüli erőszak áldozatainak nincs valódi segítség hazánkban, így felépítettem a Lélekhotel Coaching vállalkozást, melynek keretén belül bántalmazó kapcsolatok áldozatainak segítek az újjáépítésben, illetve a tárgyalásokra, válóperekre, hatósági eljárásokra felkészülni.
Már egészen kiskoromban érzékeny és fogékony voltam az energiákra, és hamar meg kellett tanulnom megvédeni azt. Munkám során nagy hangsúlyt fektetek az energiánk védelmére, a mérgező, toxikus személyektől való elszakadásra és a belső egyensúly megteremtésére.
Előadások:
Workshop I. : Az írás energiája. Miről árulkodik az írásunk és a rajzaink? Közös rajzelemzés, felszabadító írásmódok, melyek segítik a tudatos érzelemszabályozást és az elengedést.
Workshop II. : Egyensúlyban. Vagyis hogyan találjuk meg az egyensúlyt az életünkben, család és munka mellett?
Előadás I.: Toxikus kapcsolódások oldása. Hogyan szabadulj meg a mérgező családtag, ex, vagy munkahely energiájától egy életre?
Előadás II.: Párkapcsolat S.O.S. Férfi-női energiák harmóniájának megteremtése, hogy ne a veszekedésekről, játszmákról szóljon a párkapcsolatunk.
